Köszöntő

Kedves leendő látogató!

A Pszinapszis Magyarország egyik legnagyobb diákok által szervezett tudományos konferenciája. A pszichológiáról - és a vele határos tudományterületekről - tematikus elrendezésben nyújt átfogó szakmai ismereteket, betekintést ad a gyakorlati alkalmazás világába, s válogat a pszichológiához közeli művészeti alkotásokból. A Pszinapszis kitűzött célja az is, hogy élénkítse az egyetemisták közötti kapcsolatok alakulását, elősegítse a vidéki-fővárosi, valamint a határon túli-anyaországi diákok közti távolság csökkenését.

A Pszinapszist a Pszichodiák Alapítvány hívta életre. Az alapítvány azért alakult, mert az ELTE Pszichológia szakos hallgatóinak szüksége volt egy olyan szervezetre, mely kézzelfogható lehetőséget biztosít terveik megvalósítására. Az 1997. februárjában létrejött Pszichodiák Alapítvány küldetéseként fogalmazta meg, hogy anyagilag és szervezőmunkában is segíti a hallgatók kezdeményezéseit, valamint széleskörű pszichológiai és mentálhigiénés ismeretterjesztést végez.

A Pszinapszis 2000 alcíme: Mérlegen a XX. század. A kerek évszám visszapillantásra ösztönöz, ezért a szakmai program minden szekcióját áthatja a számvetés mozzanata. Mit tehetünk és mit teszünk önmagunk és társaink lelki egészségéért (Mentálhigiéné)? Hol húzódnak szakmai határaink, mit jelent pszichológusnak, pszichoterapeutának, pszichiáternek lenni (Pszichológia és pszichiátria)? Mit hozunk magunkkal a születésünk előtti időkből, mit jelent számunkra a család, szexualitás, mit jelent az alkotás és a halál (Egy ember élete)? Miféle értékrendbeli és etikai problémákkal kell manapság megbirkóznunk, hová jutott és merre tart a pszichológia és az ezredvégi ember (Mérlegen a XX. század pszichológiája)?

Az előadások és kerekasztal-beszélgetések mellett 45 módszer-specifikus workshop biztosítja a saját élmény lehetőségét. A több mint száz előadót felvonultató szakmai programhoz kapcsolódva kiállítások, színházak, filmvetítések és nem utolsósorban esti bulik járulnak hozzá a Pszinapszis sokszínűségéhez.

Közel 50 szervező és több éves tapasztalat garantálja a magas szakmai színvonalat, gördülékeny lebonyolítást, egyszóval azt, hogy minden látogató megtalálja az őt érdeklő témákat és jól érezze magát a konferencián. Reméljük, programjaink és céljaink Téged is meggyőztek arról, hogy ott a helyed!

Találkozzunk a Pszinapszison!

Szervezők

Vissza az oldal tetejére
Ha kíváncsi vagy a Pszinapszis 2000
szervezőinek listájára, kattints ide!
Főoldal  Program  Hasznos információk  Támogatók