|
Lénárt Ágota: Autogén tréning
A relaxáció gyógyító és preventív eljárás, melynek célja a pszichovegetatív egyensúly kialakítása izomtónus szabályozás segítségével. Élettanilag pihentető, regeneratív hatású. Pszichológiailag kellemes emocionális állapotot, feszültségmentes nyugalmat jelent. Az autogén tréning gyakorlásterápia, önerőből törekszik a koncentratív belső átkapcsolásra.
A résztvevők megismerkedhetnek a relaxációs technikák alapjaival, bepillantást nyerhetnek a különböző módszerekbe és fokozatokba. Megtekinthetnek egy filmet, amely az aktív és passzív relaxációt, valamint a mozgás újranevelő eljárást mutatja be.
Sajátélmény szinten megtanulják a test ellazítását célzó eljárást Schultz módszere szerint. Megismerik és kipróbálhatják a hétköznapi életben használható stresszoldó és teljesítményfokozó célformulákat.
Igény szerint alkalmazott pszichológiai példák és módszerkombinációk ismertetésére is sor kerülhet.
A muhely bevezetést jelent a módszerbe, remélhetőleg kedvet ad a teljes autogén tréning elsajátításához.
Előzetes tanulmányok nem szükségesek.
Kényelmes, laza ruházat, nadrág, takaró, esetleg fejpárna javasolt.
|
|
Majsainé Jeney Andrea, Kovács Sándorné: Integrált tánc- és kifejezésterápia "Szabaddá táncolom a lelkemet"
A tánc a legtermészetesebb és leginkább ösztönös a művészetek között. Alapját a térben szerveződő mozgások, mozgásminták képezik, melyekre természetes módon képes minden élőlény. Testünk valamilyen módon mindig, mindenkor kifejezi önmagát: ide tartoznak testünk mozgásain kívül be- és kilégzésünk ritmusa, szerveink ritmusa és zajai, hangunk megnyilvánulásai, érzéseink testi megnyilvánulásai. A táncterápia a tánc fogalmát ebben a hétköznapinál szélesebb értelemben használja, vagyis a tánc alatt nem pusztán zenére történő megkoreografált mozgássort ért.
Az ötvenes években kezdtek dolgozni a páciensekkel az első táncosok Európa és Amerika pszichiátriai klinikáin, és ma már számos különböző elméleti és módszertani irányzat kiképzőközpontjai találjuk világszerte.
Az 1975 óta fejlődő Integrált tánc- és kifejezésterápia a svájci Trudi Schoop kreatív, kísérletező és humanista irányzatából származik. Ambuláns és hospitalizált páciensekkel való saját klinikai tapasztalatai alapján differenciálta és fejlesztette tovább Wilfried Gürtler, így jött létre az Integrált tánc- és kifejezésterápia, mely számos terület különböző felismeréseit és kutatási eredményeit integrálja.
Az integrált terápia mindenek előtt az egész embert tekinti, akit aktív önalakításra, saját magáért való felelősségvállalásra, és öngyógyításra hív ki.
A táncterápia többek között ehhez a mindenki számára elérhető önkifejezési eszközhöz segít visszatalálni, hogy szabad, alkotóképes és örömteli életet élhessünk.
Te mikor táncolsz?
|
|
Merényi Márta: "Testműhely"
Testünk különböző állapotainak, történéseinek, észleléseinek, érzékelésének útján elindulva születnek meg mozdulataink, átjárhatóvá válik bennünk tudatos és tudattalan világunk, nyitottá válunk találkozásokra. Újra és újra megtörténik testünk valóságosságának megtapasztalása, ami biztonságos háttérként segíti a nagyobb feszültséget jelentő új helyzetek elviselését, és a szabad mozgásimprovizációk megalkotásához szükséges.
A másik emberhez való kapcsolódás sokfélesége során alapvető viszonyulásaink folyamatos tapasztalása, korrekciója és érettebb minőségeinek megjelenése történik meg.
|
|
Mórotz Kenéz: Szorongásos zavarok kognitív-viselkedésterápiás megközelítése
A workshop a szorongás elméletével, a szorongásos zavarok integratív tanuláselméletével, az expozíciós terápia elveivel és gyakorlatával, valamint a főbb szorongásos, illetve szorongás mediálta tünetcsoportok (pánik, fóbiák, kényszerek, egyes impulzus-kontroll zavarok) terápiás megközelítésével foglalkozik.
|
|
Öcsényi Zoltán: Iskolai szexuális felvilágosítás
Az iskolai szexuális felvilágosítás sokrétű, izgalmas és buktatókkal is járó tevékenység. Komplex felkészültséget igényel. Mivel egészségügyi, lélektani erkölcsi és még sok más fajta területre vonatkozó kérdésekre kell felkészülni. A műhelymunka során saját élmény szinten vizsgáljuk meg a "felvilágosító és a felvilágosulni vágyó fiatal helyzetét."
|
|
Parádi József: Az álomértelmezés módszerei
"Álmaink létezésünk leghitelesebb megnyilvánulásai"
Hét éve vezetek álomcsoportokat. Az a célom, hogy megtanítsam a csoportom tagjait a saját álmaikkal való foglalkozásra. Különböző kultúrákból és különböző pszichoterápiás irányzatokból vett olyan módszereket tanítok, melyet a résztvevők később egyedül is tudnak használni. E módszerek egy része az álmok megértését célozza, s az egyén múltjára irányul, míg másik részük az álmok kreatív felhasználásával az egyén jövőjének alakítását szolgálja. A négy órás műhely során a résztvevők ízelítőt kapnak a módszerekből, és bátorítást arra, hogy saját álmaikkal való foglalkozásuk mindennapi gyakorlatát kialakítsák.
|
|
Pecsenka Andrea: Integrált tánc- és kifejezésterápia "Szabaddá táncolom a lelkemet"
A tánc a legtermészetesebb és leginkább ösztönös a művészetek között. Alapját a térben szerveződő mozgások, mozgásminták képezik, melyekre természetes módon képes minden élőlény. Testünk valamilyen módon mindig, mindenkor kifejezi önmagát: ide tartoznak testünk mozgásain kívül be- és kilégzésünk ritmusa, szerveink ritmusa és zajai, hangunk megnyilvánulásai, érzéseink testi megnyilvánulásai. A táncterápia a tánc fogalmát ebben a hétköznapinál szélesebb értelemben használja, vagyis a tánc alatt nem pusztán zenére történő megkoreografált mozgássort ért.
Az ötvenes években kezdtek dolgozni a páciensekkel az első táncosok Európa és Amerika pszichiátriai klinikáin, és ma már számos különböző elméleti és módszertani irányzat kiképzőközpontjai találjuk világszerte.
Az 1975 óta fejlődő Integrált tánc- és kifejezésterápia a svájci Trudi Schoop kreatív, kísérletező és humanista irányzatából származik. Ambuláns és hospitalizált páciensekkel való saját klinikai tapasztalatai alapján differenciálta és fejlesztette tovább Wilfried Gürtler, így jött létre az Integrált tánc- és kifejezésterápia, mely számos terület különböző felismeréseit és kutatási eredményeit integrálja.
Az integrált terápia mindenek előtt az egész embert tekinti, akit aktív önalakításra, saját magáért való felelősségvállalásra, és öngyógyításra hív ki.
A táncterápia többek között ehhez a mindenki számára elérhető önkifejezési eszközhöz segít visszatalálni, hogy szabad, alkotóképes és örömteli életet élhessünk.
Te mikor táncolsz?
|
|
Pintér Gábor: A pszichodráma ösvényein
A csoport pszichodráma sajátélményen keresztül mutatja be a pszichodráma terápia módszerét, jellegzetességeit. A résztvevők bemelegítő és csoportjátékokkal ismerkedhetnek meg, majd rövid egyéni drámajátékokban lehetnek szereplők és aktív nézők. A történéseket részletes személyes visszajelzések követik. A pszichodráma specifikus technikái, a szerepcsere, a duplázás, a tükör technika, stb. spontán módon, élményszinten kerülnek megtapasztalásra.
|
|
Potzner Irén, Németh Mária: Gyógyulásaink - gyógyulástörténetek az Újszövetségből (bibliadráma)
A bibliadrámán bibliai, ó- vagy újszövetségi témával foglalkozunk. Bibliai történetet játszunk el közösen. A biblia a kerettörténetet adja, amit átszűrünk és a magunk érzései, értelmezése szerint eljátsszuk. A játékot a megbeszélés követi, amelynek önismereti hozadéka is van.
Ezen a workshopon gyógyulástörténetekkel fogunk foglalkozni: a béna (Jn.5.5), vak (Jn.9.1), leprás (Lk.5.12) és egyéb betegek, valamint Jairus lányának Jézus által történő meggyógyításával (Mk.5.21 illetve Jk.8.40). A gyógyulástörténetek egyébként mind a négy evangélistánál megtalálhatók.
A bibliaismeret a workshopon nem kötelező. Minden érdeklődőt szeretettel hívunk és várunk, világnézetétől vagy vallási hovatartozásától függetlenül.
|
|
Raffai Jenő: Anya-magzat kapcsolatanalízis
Az anya-magzat kapcsolatanalízis egy mélylélektani hátterű anya-magzat kapcsolatfejlesztő módszer, amit a 90-es évek közepén két magyar pszichoanalitikus, dr. Hidas György és dr. Raffai Jenő dolgoztak ki.
A módszer segítségével be lehet lépni az anya és magzata közötti információ áramlás tudattalan tartományába, és ki lehet küszöbölni a malignus interakciókat.
Kutatási adatok is megerősítik, hogy a módszer segítségével emocionálisan érettebb, intelligensebb, jobb kötődési készségű babák születnek egyrészt, másrészt a kismamák a kapcsolatanalízisben sok esetben anyává érnek, és szorongásmentes, harmonikus kapcsolat kialakítására válnak képessé babájukkal.
|
|
Riesz Mária: Mégis kinek az élete? A segítő kapcsolatok dilemmái
A workshop résztvevői saját élmény tematikus és dramatikus játékokon és gyakorlatokon keresztül tapasztalhatják meg "laborhelyzetben" a segítő kapcsolatok buktatóit, dilemmáit, kudarcait és örömeit.
Pályakezdőként a fiatal segítő szakember "beleveti" magát a munkába, sikeres és kevésbé sikeres, talán kudarcos segítő kapcsolatokba.
"Mit bírok el?" "Meddig mehetek el?" "És egyáltalán kell-e segítenem, különösen, ha nem akarják?" "Segítettem rajta, de én belerokkantam!" "Mit gondolok a segítésről?" - ilyen, és ehhez hasonló kérdésekre keressük a résztvevők saját válaszát kisebb és nagyobb játékokon keresztül, sokszor áttételesen vagy szimbolikusan.
A fenti téma kapcsán a résztvevők egyben megismerkednek a tematikus tréningtechnikával és egy egyéni élmény mellett hazavisznek egy csoportélményt is.
|
|
Rudas János: "Gyertek" (Önismereti jellegű struktúrált gyakorlatokra épülő tréningcsoportos módszer demonstrációja, sajátélmény segítségével akváriumhelyzetben, az önismeret témakörében)
A workshop címe arra utal, hogy a résztvevők két körben helyezkednek el, ebből a belső körben 15 önként jelentkező foglal helyet, aki saját élmény formájában ismerkedik meg az önismereti hozadékkal is járó különféle témájú gyakorlatokkal.
Ezen közben a külső körben ülők mintegy (mondhatni: Kvázi) demonstráción vesznek részt.
Félidőben szünet, majd új összetételű belső kör alakul, szintén önkéntesekből.
Mindkét rész végén megbeszéljük a megbeszélendőket, amibe már a kukkolók is bekapcsolódhatnak.
Szóval: gyertek.
|
|
Sárvári György: Tapasztalati tanulás, szupervízió
A tapasztalati tanulás során a résztvevők döntéseik szabadságával és felelősségével jelölik ki saját tanulási irányukat. A csoport haladásának meghatározója az intuitív intelligencia, célja az elakadások, konfliktusok feldolgozása, az elakadásban rejlő üzenet felfedezése, a fejlődés.
|
|
Schmidtné Balás Eszter : Saját hang keresése. Kommunikációs és beszédtechnikai tréning
A műhely elsődleges célja, hogy a beszédhez szükséges ALAPKÉSZSÉGEK (légzés, hang, artikuláció, kifejezés) fejleszthetőségére felhívja a figyelmet, valamint a NEM VERBÁLIS CSATORNÁK közlési rendszerének tudatosítása, rendszerezése. A készségfejlesztő foglalkozás játékos gyakorlatokból áll, amelyeken a fentieken kívül a koncentrációt, a memorizáló készséget fejlesztik. A tréninget elsősorban azoknak ajánljuk, akik naponta rengeteg különféle emberrel kerülnek kapcsolatba, számukra fontos, hogy személyiségük, beszédük gondozást igényel, amely - mint minden dinamikus rendszer - egész életünkben alakítható és fejleszthető, meg akarják találni saját, egyéni hangjukat a kommunikációban.
|
|
Schrammel Ivett: NLP - neurolingvisztikus programozás
A módszer megismerése saját élményen keresztül.- Hogyan befolyásolják gondolataink közérzetünket?
- Hogyan hatnak biz. hitrendszerek a viselkedésre?
- Hogyan működik a hatékony kommunikáció?
- Mi a rendszerelvű gondolkodás?
- Hogyan lehet segítségünkre a hétköznapi transz?
- Hogyan használhatjuk belső erőforrásainkat akt problémák megoldására?
- Hogyan válhatunk eredményesebbé életünk különböző területein?
- Hogyan használhatók az NLP alapelvei a pszichoterápiás gyakorlatban?
|
|
Süle Ferenc: Valláspatológiai kérdések
Témák:
- A valláspatológia történelmi helyzete Magyaroroszágon. Politikai viszonyulás a valláspatológiához. Oktatás, képzés lehetősége.
- A lelki betegekhez való eltérő viszonyulás a pszichiátriában és a vallási közösségekben.
- Az OPNI Valláslélektani Osztályának tapasztalatai. Milyen problémákkal kerestek meg bennünket. A valláslélektani esetek. Az ellátás módszerei.
- A valláspatológia és a transzperszonális patológia különbsége és viszonya.
- A korspecifikus betegségformák és a korszellem alapproblémái.
|
|
Stemler Mihály, Szabó Gábor, Kövi Szabolcs: Belső utazás a nyugalom szigetére - élő zenével
A meditáció az egyik legkifizetődőbb "beruházás az emberi tőkébe". A módosult tudatállapotok szövevényén át kalandozva a következő állomásokat érintjük: Vipassana meditáció - a környezet és önmagam megismerése. A nyugalom szigetének kialakítása. Az üres fazék meditáció. Aktív meditáció az NLP segítségével.
A workshopban Kövi Szabolcs működik közre - zenészként, aki egyébként önálló koncertjeivel lép fel, ahol saját szerzeményeit adja elő. Zenéje olyan lelki élmény, amely mindenképpen mély nyomot hagy hallgatóiban, hiszen ahogy ő fogalmaz: "szeretné minél több olyan pillanattal megajándékozni a közönséget, melyet önmagával tölthet el". Albumai arról az útról szólnak, mely Isten felé tart, mely útnak első ezer lépcsője az önismeret.
|
|
Szászné Bán Judit: Találkozás - személyközpontú pszichoterápia
A csoport tagjai lehetőséget és szabadságot kapnak abban, hogy hogyan induljanak el egymás megismerése felé, miközben szembesülhetnek azzal, hogy a többiek érzés szintjén mit jeleznek vissza egymásnak egymásról. Ez a szabadság és a csoportvezetők figyelő biztonsága ad módot arra, hogy őszinte, független, belsőleg irányított önismereti élmény, egymás iránti felelősség és meleg emberi kapcsolatok jöjjenek létre.
Mindez alapja önmagunk és mások gazdagodásának és egy pozitív fejlődési folyamat elősegítésének. Találkozásunk akkor ad igazi élményt önismeretünk szempontjából, ha másokkal való kapcsolatunkban őszinteséget, törődést és nem ítélkező, érzékeny megértést tapasztalunk.
|
|
Székelyné Kováts Eszter: Bevezetés a Gendlin-féle fókuszolásba
A workshop betekintést és saját élményű alaptapasztalatot nyújt a Gendlin-féle fókuszolásba, megvilágítva azt, mint a pszichológiai segítő tevékenység egy lehetséges eszközét és ugyanakkor bemutatva mint olyan önsegítő eljárásmódot, amely jelentős mértékben hozzájárulhat az önálló problémakezelés erősődéséhez.
Információt biztosít egyúttal a fókusz-képzés magyarországi rendszeréről és a témához kapcsolódó nemzetközi szakmai háttérről.
|
|
Szombathelyi Éva: Relaxáció - szimbólumterápia
A relaxáció eredete, összefüggései a szuggesztív és keleti módszerekkel.
A legelterjedtebb relaxációs módszerek ismertetése, különös tekintettel az autogén tréningre (a résztvevők bevonásával).
Az AT részletes ismertetése, elméleti alapjai, indikációja, helye a modern ember pszichés egészségében.
Az AT alapgyakorlatainak sajátélményű bemutatása.
Az AT felsőfokának (imagináció, meditáció) ismertetése.
A szimbólumok pszichológiai jelentősége.
A szimbólumterápia indikációja, gyakorlata.
Néhány imaginatív gyakorlat sajátélményű bemutatása.
A workshop közös összefoglalása.
|
|
Szögi Zoltán: Assessment Center módszer bemutatása
A workshopon szeretném bemutatni az Értékelő Központ (AC) módszeregyüttesét. Ezt megelőzően egy elméleti bevezető. Az értékelő központ kialakulásának története, illetve fogalma. Hogyan került át a módszeregyüttes a katonai szférából a civil szférába. Hogyan kell kialakítani, létrehozni egy Értékelő Központot. Mi az, ami megkülönbözteti a többi személyzet kiválasztási módszertől. Milyen megbízhatósági és érvényességi adatai vannak a többi módszerhez viszonyítva. Milyen előnyök és nehézségek merül(het)nek fel ezen módszer alkalmazásakor. Egy rövid szimuláció keretében a résztvevőknek lehetősége nyílik az elméleti anyag gyakorlati kipróbálására, ezért a workshopon való részvétel korlátozott.
|
|
Túry Ferenc: Család és pszichoszomatika
A pszichoszomatikus zavarok értelmezésében a biopszichoszociális, komplex modellek terjedtek el, amelyek rendszerszemléleti alapokon nyugszanak. A pszichológiai tényezőkön belül sokszor kulcsszerepet játszanak a családi diszfunkciók, melyek a betegségek kiváltásában és a krónikus tünetek fenntartásában egyaránt lényegesek lehetnek.
A műhely során családterápiás esetrészletekkel illusztrálva mutatjuk be a családi interakciók szerepét krónikus pszichoszomatikus zavarokban, elsősorban evészavarokban (anorexia nervosa és bulimia nervosa), valamint gastroenterologiai kórképekben. Sor kerül néhány alapvető családterápiás módszer bemutatására is (strukturális, stratégiai, multigenerációs, milánói iskola).
|
|
Varga Katalin: Olvassa el a mellékelt betegtájékoztatót???? Kedvezőtlen szuggesztiók a betegtájékoztatás során
Kulcsszavak: szuggesztió, módosult tudatállapot, orvos-beteg kapcsolat, kommunikáció
A betegség, elesettség olyan pszichés állapottal jár, amelyben az ember fokozottabban érzékeny minden szuggesztív hatásra, legyen az szándékolt vagy szándéktalan, közvetlenül megjelenő, vagy a felszín alatt meghúzódó implicit üzenet. A fokozottan stresszelő helyzetekben az emberek sajátos kognitív feldolgozási módot mutatnak: a hozzájuk intézett "üzeneteket" direkt módon, literálisan, és némileg paranoid színezettel fogják fel.
A betegek kötelező tájékoztatása viszont éppen ebben a rendkívül sérülékeny helyzetben zúdít rengeteg negatív szuggesztiót a betegek nyakába (és tudatába), amikor hosszan sorolja a gyógyszerek, kezelések beavatkozások lehetséges mellékhatásait és kockázatait. Ezek sokszor önbeteljesítő jóslattá válhatnak, ezzel sajnos erősítve azt a kényszert, hogy mindenről előre (és így) kell tájékoztatni a pácienseket.
A műhely során általánosan alkalmazható javaslatokat és módszereket fogalmazunk meg: hogyan lehet a tájékoztatásban rejlő negatív szuggesztiókat felismerni és elhagyni, valamint már a tájékoztatás során tudatosan alkalmazni a gyógyulást elősegítő, kedvező szuggesztiókat.
Ennek során rámutatunk arra, hogy a javasolt módszerek nem jelentik a páciensek félrevezetését, vagy a lényeges körülmények elhallgatását, csupán figyelembe vesszük azt, hogy a betegek sajátos tudati működésmódja miatt kedvezően alkalmazható minden jó szuggesztió és rendkívüli erővel hathat minden kedvezőtlen szuggesztív hatás.
Levelezési cím: ELTE Varga Katalin, Budapest 1064, Izabella u. 46. e-mail: vakata@izabell.elte.hu
|
|
Vas József: Hipnózis - pszichózis - valóság: hipnoterápiás etűdök a megszállottság témájára
Ördög száll meg egy nőt. Rettenetes látomásokkal és komor jóslatokkal gyötri. Többször kísérel meg öngyilkosságot, hátha megszabadul tőle. Nem sikerül. Elmeosztályra kerül. A gyógyszeres kezelés semmit sem ér. Nincs remény. Talán a hipnózis? Nekikezdünk. Képzelete szárnyán indulunk a valóságból a mesék országába. Ott találkozik élete, hozzátartozói és önmaga jelképes alakjaival: jóságos és gonosz emberekkel, mesebeli szörnyekkel. Egyre bátrabban küzd velük/ellenük (önmagával). Végül elég erős, hogy megküzdjön magával az ördöggel...
|
|
Vértes Gabriella: Hipnózis
A hipnózis elméleti és gyakorlati fejlődése a szakirodalom tükrében
nemzetközi és magyarországi áttekintés a XIX. Sz. közepétől napjainkig
II. Hipnoterápia a mindennapi klinikai gyakorlatban:
terápiás tapasztalataim az elmúlt 6 év során fekvő, illetve ambuláns betegellátás során (videodemonstráció)
III. Csoport - sajátélmény
|
|
Vikár András: A jó kérdés, avagy a látható láthatatlan Pszicho-szociodráma workshop
A dramatizálás segítségével a színpadon lehetőséget teremtünk arra, hogy saját magunk számára érthetővé, láthatóvá tegyük mindazt, ami kapcsolatainkban történik, választásaink, döntéseink hátterében van.
Erre viszont csak akkor van szükség, ha valami kérdéses a számunkra.
A jó kérdés megtalálása alapfeltétele a válasznak. Jó kérdés nélkül bármit nézhetünk, de nem látunk. A láthatatlan láthatatlan marad.
A workshopon megpróbáljuk együtt megtapasztalni, meglátni, hogyan juthatunk el a jó kérdéshez, és esetleg egy-két választ is kapunk.
A workshopra azt a maximum húsz résztvevőt várom, akinek ez valódi kérdés.
|
|
W. Barna Erika: Grafológia
A grafológiai workshop célja az, hogy megismertesse az érdeklődőket a modern grafológia legfejlettebb módszereivel, irányzataival, a külföldi és hazai alkalmazási lehetőségekkel. Ennek alapján a workshop két részre tagolódik. Az első részben egy demonstráció lesz a grafológia alkalmazásának különböző területeiről, az alkalmazás etikájáról és kompetenciahatárairól, a második részben az érdeklődők által hozott kézírások elemzése kerül sorra, bemutatva ezzel a személyiségfeltárás e speciális megközelítési módját a gyakorlatban. A résztvevők így személyes élmény alapján nyerhetnek betekintést a kézíráselemzés személyiségfeltáró folyamatába.
A zökkenőmentes elemzések érdekében kérjük, hogy akik a saját kézírásukból kiolvasható információkra kíváncsiak, azok hozzanak egy oldalnyi A/4-es méretű, sima papírra készített eredeti kézírást, aláírással ellátva. A szöveg tartalma bármilyen témát érinthet, legmegfelelőbb egy spontán fogalmazvány.
|
|