|
|
| Bulimia |
Idén júliusban a repülőtéri váróban ücsörögve azon töprengtem, vajon milyen új betegség jöhetett kinn divatba, de amikor kettécsúszott a tükörképem, és megjelent a barátnőm 25 kilóval soványabb hasonmása, minden kételyem eloszlott. |
Egy régi amerikai barátnőm most már harmadik nyara látogat meg. Az első vakáció alkalmával a nagy összeborulás utáni izgalom hevében egy számomra addig ismeretlen pszichiátriai betegséggel ismertetett meg: beszámolt róla, hogy un. figyelem hiányos zavarban szenved, ami úgy jelentkezik nála, hogy hiába ül le a tanulnivaló elé, nem tud összpontosítani az anyagra. De szerencsére az orvos felírt neki valamilyen amfetaminszármazékot, és azóta jobban megy a tanulás. Második nyáron arról értesülhettem, hogy új, nem kevésbé hangzatos nevű betegsége van: szociális fóbia, vagyis sok ember előtt zavarban érzi magát, és nem mer felszabadultan beszélni. Hál' isten erre is kapott gyógyszert.
Idén júliusban a repülőtéri váróban ücsörögve azon töprengtem, vajon milyen új betegség jöhetett kinn divatba, de amikor kettécsúszott a tükörképem, és megjelent a barátnőm 25 kilóval soványabb hasonmása, minden kételyem eloszlott. Be kell vallanom, a tudományos érdeklődésű felem kicsit csalódott volt, mert sem az anorexia, sem a bulimia nem számít újdonságnak, még Magyarországon sem.
Biztos veled is jött már szembe az utcán olyan tizen - huszonéves lány, akinek a térde vastagabb volt, mint a combja (és mondjuk sztreccsnadrágot viselt). Sokkoló látvány - de még aggasztóbb, hogy hányan szenvedhetnek evészavaroktól úgy, hogy észre sem vesszük, mert még nem jutottak el ebbe a szembetűnően kóros állapotba.
Az evészavarok két "divatos" fajtája az anorexia nervosa és a bulimia, mindkét betegség mögött a soványság utáni kóros vágy áll, szemben a harmadik nagy evészavarral, a túlzott evéssel (obezitas). Míg az anorexiás beteg mindenféle táplálékot megtagad magától, a bulimiás bőségesen lakmározik, de evés után szinte azonnal felkeresi a mellékhelységet, és olyan kifinomult technikával (gyorsan és halkan) tud hányni, hogy fel se tűnik, hogy kiment a szobából.
A bulimia leginkább a fiatal nők betegsége, egy Amerikában készült felmérés szerint az ottani nők 5-10 százalékát érinti. Súlyos, un. bulimia nervosásokat leszámítva esetükben kevésbé van jelen a kóros mértékű lesoványodottság. A bulimiások engedve késztetéseiknek kontrollálatlanul esznek, majd kísérletet tesznek az étel eltávolítására hányás vagy ritkábban hashajtók segítségével. Ez lehetővé teszi, hogy a páciens úgy adja meg magát a kínzó evési vágy kielégítésének, hogy közben ne kelljen tartania elhízástól. A betegek bőségesen fogyasztanak folyadékot is, ezzel egyrészt teltségérzetüket növelik, másrészt megkönnyítik a gyomor kiürítését.
A bulimiát (legalábbis Amerikában) legkorábban sokszor a fogorvos veszi észre, ugyanis egyrészt az amerikai fogorvosi karokon, úgy tűnik, nehezebb a pszichológia vizsga, másrészt viszont a hányással nem csak sárgarépa csusszan a porcelánba, hanem bizony gyomorsav is. És a sav a sem a fogzománcnak, sem a fogínynek nem tesz jót - ha napi rendszerességgel, ne adj isten naponta többször is ledugja az ember az ujját, vak az a fogorvos, akinek nem szúr szemet, hogy valahogy nem passzol össze a tinilány és a jó harmincas fogazat. (Más kérdés, ha nem rakja össze, mi állhat a háttérben). Ha már a riasztó következményeknél tartunk, a gyakori hányás másik nagy veszélye a nagy vízveszteség, ami kiszáradáshoz és ennek következményeképp igen kellemetlen vese és húgyúti fertőzésekhez, valamint a káliumegyensúly felborulásához vezet, ami szívritmuszavarokat idézhet elő. Hab a tortán, hogy a hányást elősegítő ujjledugás néha annyira erőszakosan történik, hogy sérülés keletkezik a torok nyálkahártyáján.
A betegség okára vonatkozóan csak elképzelések vannak - legkézenfekvőbb magyarázat az ideális testsúly elérésének, a kor nőideáljának való megfelelés vágya. A kóros soványság hátterében azonban a testkép torzult észlelése is állhat - vagyis a beteg kövérebbnek látja magát a valóságosnál. A "bűnös habzsolás" és az ezt követő "megtisztulás" dinamikája a pszichoanalitikusokat is elméletalkotásra késztette. Szerintük a nagymennyiségű kalóriadús étel elfogyasztásának oka valamilyen hiány pótlása, elsősorban az elfojtott szexuális és agresszív vágyak áttételes kielégítése, amelynek következményeképp erős bűntudat lép fel, ezért kell haladéktalanul megszabadulni a tápláléktól, vagyis megtisztulni. A falást követő torokingerlés mások szerint maszturbációs cselekvést szimbolizálhat.
Kétség kívül egyik legkorábbi élményünk az éhségérzethez és a mamához, mint ennek a kínzó állapotnak a megszüntetőjéhez fűződik. A kiegyensúlyozott csecsemő akkor kap enni, amikor éhes, se sokkal korábban, se sokkal később, és annyit, amennyit kíván. Vizsgálatok bizonyítják, hogy sok, a gyermeke iránt bizonytalan érzelmeket tápláló mama azzal próbálja tisztába tenni lelkiismeretét, hogy önkéntelenül is rendszeresen túleteti gyerekét - így bizonyítva mind saját maga, mind a külvilág számára, hogy milyen jó anya is ő, lám milyen szépen fejlődik a gyerek. Pedig éhségünk és jóllakottságunk belső érzéseit is meg kell valamikor tanulnunk felismerni. A folyamatosan túletetett gyereket édesanyja megfosztja az éhség átélésének élményétől, akinek így nincs alkalma saját testéből érkező jelek felismerésének, interpretálásának gyakorlására és a hatékony önszabályozás megtanulására.
Korántsem akarom azt állítani, hogy a bulimiás lányokat nem szerette az anyukájuk, amerikai barátnőm, látszatra legalábbis, mintacsaládban nőtt fel. De bármi legyen is a betegség oka, a bulimiát súlyos élettani következményei miatt semmiképpen sem szabad holmi tinédzserkori szeszélynek tekinteni. Annak ellenére, hogy a betegség okairól kevés biztosat tudunk, a kezelése lehetséges. A hagyományos pszichoterápiával feltárhatók a betegség személyiséggel kapcsolatos okai, a viselkedésterápiák pedig az evési szokások megváltoztatásával segítenek a bulimiás beteg kontrolljának megerősítésében.
Ványai Adrienn
|
|
